Archívum

A Szerkesztő archívuma

Anorexiás csajokkal pornó, skinny perverzió

Új perverzió, az anorexiás csajokkal pornó. A szexuális anorexia korunk betegsége lehet: Két amerikai kutató szerint korunk újnak mondható betegségei, a szexuális bulémia, illetve a szexuális anorexia egyre jobban elterjedt, kiváltképpen az Amerikai Egyesült Államokban. Első könyvük ebben a témában még 1997-ben jelent meg, de ekkor nem kapott elegendő figyelmet.
A tünetek pedig az elmúlt kilenc évben csak erősödtek. Joseph Moriarity és Patrick Carnes szerint valódi betegségekről van szó, amelyekre sokkal jobban kell figyelni. Ugyanis ezeknek a jelenségeknek a háttere pszichológiai szempontból szinte teljesen ugyanaz, mint az étkezési zavaroknak, ezen kívül több kutatás is kimutatta már, hogy az evés és a szex élvezete szorosan összekapcsolható. A két kutató 1997-es tanulmányban elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a szexuális anorexia súlyosabb, mint amilyennek látszik.
A nők egy része (Amerikában ez a réteg egyre nagyobb) elégedetlen a külsejével, ezért beteges fogyókúrába kezd. Ugyanekkor érzelmi szinten is kimutathatóak hasonló tünetek, a nők elveszítik a kontrollt önmaguk felett, és minden élvezetet megtagadnak maguktól, ahogy az ételt, úgy a szexet is. Még akkor is, ha közben nagyon vágynak a gyengédsége, és esetlegesen egyéjszakás kalandba bonyolódnak egy olyan férfival, aki képes szépet hazudni nekik. Többre ugyanakkor nem képesek, testüket is inkább csak cserébe adják néhány kedves bókért, magát az aktust képtelenek szívből élvezni.
A kutatók szerint ennek elsődleges oka a családi háttérben vizsgálható, egy rossz apai nevelés egész életre tönkre teheti a nő életét. Két hibás viselkedési forma figyelhető meg ilyenkor: a nő vagy teljesen bezárkózik, és képtelen adni, vagy mindent akar a férfitól, és erőszakossá válik, ha nem képes teljesen birtokba venni partnerét. Mindkét véglet hasonlít az étkezési zavaroknál megfigyelhető problémákra, az erős vágy, és a görcsös lemondás örök ellentmondása érvényesül.
Ilyenkor a szexuális élet is tönkremegy, vagy teljesen megszűnik. A meg nem élt orgazmus oka is lehet szexuális anorexia, csak a nők általában nem hajlandók szembe nézni azzal a problémával, hogy a hiba esetleg bennük van. Pedig ez gyógyítható probléma, amelyet érdemes kezelni, ha boldog életre vágyunk. Joseph Moriarity és Patrick Carnes igyekszik hangsúlyozni: a családi háttér, a megváltozott társadalmi normák mind negatív hatással lehetnek a női öntudatra (itt értelemszerűen nem a feminista öntudatról van szó), így ezzel a problémával igenis foglalkozni kell. Ehhez pedig az első lépés – a kutatók szerint – az a felismerés, hogy saját életünk, csakis a saját kezünkben van, így a gyönyör kulcsa is bennünk található.

Mya Diamond segge

április 10th, 2010 Baszdmeg Nincsenek hozzászólások

gondolnád, hogy a legnagyobb néger faszokat is elnyeli? Égerházi Zsanett és Mya Diamond négerrel pornóznak, Mya Diamond pornó, Mya az egzotikus pornószínésznő, Mya Diamondot ujjazza Benkő, hardcore pornó videó, Mya Diamond a Szexpláza pornófilm forgatásán, Mya Diamond anális szex, Magyar lányok a pornó húspiacon.

A magyar csajok bevállalósak: Dj Niki Belucci

A magyar csajok bevállalósak: Orsay

Orsy munkássága – Linkek: 01 02 03 04 05 – Pisiszex:
 

A magyar csajok bevállalósak: Sandra Black

Sandra Black munkássága - Linkek 01 02 03 - Szájba pisi:

A magyar csajok bevállalósak: Zafira

Categories: Magyar lányok Tags: , , ,

De Sade – Juliette, avagy a bűn virágzása

kinzasBaszdmeg, de komoly! Részletek De Sade egyik szadista és perverz, Juliette avagy a bűn virágzása című könyvből:
“D’Albert ugyancsak felragadott egy gyertyát, és szenesre égette Noirceuilné egyik mellbimbóját, míg a férje a haját égette le. Sajátos lázba hozott a látvány. Bíztattam a szereplőket, és rábeszéltem őket, hogy módosítsák a tortúrát. Tanácsomra leöntötték Noirceuilnét pálinkával, majd meggyújtották. Noirceuilné egyetlen lángnyelvvé változott egy pillanatra. Teljesen leégett a bőre, iszonyat volt ránézni. Nem tudják elképzelni, hogy magasztaltak ezért a kegyetlen ötletért!”
A mű tartalma: Juliette eltökéli magát, hogy az önzés, az egoizmus, a hamisság egyszóval a bűn filozófiája szerint fog élni és tartja is magát. Megbecstelenített szüzek és kéjenc latrok jelzik útját. A zárdában maga az apátnő ismerteti meg a testi szenvedélyekkel, majd családjának csődje után lop, gyilkol, és nyakra-főre bujálkodik. Egy Clairwille nevű nő személyében valódi mesterre talál, belép a Bűn Baráti Társaságába. Eszköz lesz mások kezében, de élvezi, ellenben mikor egyik “jótevője” egész Franciaországot az éhezés szélére óhajtja sodorni puszta szeszélyből, egy percre még megremeg. Ez elég ahoz, hogy elvesztse kétes ismerőseinek kegyét, nincstelenül menekülnie kell Párizsból. Érdekházasságot köt egy jómódú nemessel, akit később lelkiismeret furdalás nélkül tesz el láb alól. Bejárja a világot, újból és újból elszegényedik és meggazdagszik, míg a végére tanítványból mester lesz. Maga sem tud számot adni hány és hány ember, férfi és nő, agg és gyermek élete, megrontása, kínhalála szárad a lelkén. Egy alkalommal bűntársnőjét (aki mellesleg szeretője is volt) meztelenül egy vasketrecbe dobatja éhező kígyók, békák, viperák közé. Huszonhat évesen mindezt még megtetézi pár magzatgyilkossággal, mivel félt elcsúfítani pompás alakját, majd gátlástalanul szedte tovább áldozatait. Azonban később mégis történt valami- talán egyik késői ismeretsége, Corville úr, s az ő figyelme és tapintata változtatott rajta, talán Juliete maga tért jobb belátásra, húga szörnyű halála után. Mindenesetre az asszony belép a karmelitákhoz és néhány év alatt az ájtatosság, az életbölcsesség és szigorú erkölcsök eleven szobrává válik.
“A természet mulatságra teremtette az embert; ez a legelső törvénye, amely szívem örök sarokköve leend. Úgy kell az áldozatoknak, végül is az egyensúly nélkül önmagát pusztítaná el a világegyetem; a természet gaztettek által tartja fenn magát és nyeri vissza jogait, amelyeket elbitorolt az erény. Fogadjunk hát a természetnek, adjuk át magunkat a bűnnek!”
“A társaság a közmegegyezést elfogadva használja a bűn szót, ám kijelenti, hogy semmiféle cselekedetet nem minősít bűnnek. Abban a feltétlen meggyőződésben, hogy az emberek nem szabadok, mert kötik őket a természet törvényei, helyesel és elismer mindent, s azokat tartja a legérdemesebb tagjainak, akik lelkiismeret-furdalás nélkül, nagy számban hajtanak végre olyan cselekményeket, amelyeket a gyengék és ostobák bűnnek neveznek, mert hiszi és vallja, hogy ezek a tettek a természetet szolgálják, ezeket a tetteket a természet diktálja.”

Kis csajom nagyon tudott szopni

Categories: Amatőr Tags: , , , , ,

De Sade – Szodóma százhúsz napja

Baszdmeg, de komoly! Részletek De Sade egyik szadista és perverz, a Szodóma 120 napja című könyvéből.
“Vereti a faszát, miközben egy nőt maszturbálnak előtte, és a lánnyal egy időben akar elélvezni, de a lányt maszturbáló férfi fenekére élvez el. Egy segglyukat csókolgat, közben egy másik lány beujjaz a seggébe, egy harmadik a faszát veri; a lányok mindig cserélnek, mindegyiknek végigcsókolja a segglyukát, mindegyik beujjaz neki, mindegyik veri a faszát. Fingani kell. Egyiknek nyalja a pináját, a másikat szájba bassza, a harmadik nyalja a seggét, majd csere, mint fent. A pináknak el kell élvezniük, a gecit lenyeli. Egy szaros segget szop, saját szaros seggét kinyalatja, és egy szaros seggre veri ki a faszát, aztán a három lány cserél.”

“Tőből levágja a fiatalember faszát meg a tökét, aztán pinát csinál neki egy izzó vasgépezet segítségével, ebbe a nyílásba bassza meg, majd elélvezés közben saját kezével fojtja meg.”

szadista“Az oltáron baszik meg kurvákat a mise alatt; meztelen seggel fekszenek a szent kövön. Egy meztelen lányt lovagló ülésben ültet rá egy nagy feszületre; ebben a pozitúrában bassza pinába hátulról úgy, hogy a Krisztus feje a kurva klitoriszát dörzsöli. Egy fiú rászarik neki a paténára, ő meg leeszi róla, miközben a fiú szopja a faszát. Két lány rászarik neki egy feszületre; aztán ő is rászarik; és a bálvány arcát borító szarral dörgölik a faszát.”

A Kiegészítő kínzások részből:
“Egy csövön át egeret eresztenek a pinájába; a csövet visszahúzzák, a pinát bevarrják, s mivel az állat nem tud kijönni, szétrágja a beleit.”

Asszonyállat csak a szexre jó!

edina_embert_oltBűnös vagy áldozat az apagyilkos lány? – Asszonyállat csak a szexre jó! Ennyi volt a véleménye Böszörményi Sándornak (†42) a női nemről. Szinte mindennap megrugdosta feleségét, Zsuzsát (56), kislányát, Edinát (21) leköpdöste, megalázta és szexuálisan zaklatta. Hasztalan menekültek véresen, hóban mezítláb, senki sem segített rajtuk. Senki sem fékezte meg a 120 kilós, majd kétméteres, részegen őrjöngő apát. A 20 évig tartó családi dráma 2006. december 22-én tragédiával ért véget.
– Nem tudom, hogyan került kezembe a kés, talán a mosogatóból vettem ki. Először az ereimet a k a r t a m fe lvágni vele, de láttam, hogy a félig agyonvert anyámra ront. Iszonyatosan nézett rám. Éreztem: végem van, ha megszerzi a kést. Ettől a tekintettől kaphattam annyi erőt, hogy halálra szúrjam. Magam hívtam mentőt – idézte fel a borzalmat Edina, akit örökre marcangol a lelkiismerete.
A vádlottak padján várja az ítéletet hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért. A bíróság dolga lesz eldönteni, hogy a kést ragadó leány bűnös vagy áldozat. Nagynénje, Panni szerint nem lett volna emberhalál, ha már akkor létezik a távoltartási törvény. – Egyszer a kórház hivatalból is feljelentette Sanyit. Ő mindig megfenyegette a húgomat, így visszavonta a vallomását.
Nem tudtak hová menekülni – sóhajtott elkeseredetten az asszony. Szakértők szerint az apa hosszú ideje tartó brutalitása, az úgynevezett csődhelyzetben a leány szűkült tudatállapota vezetett a sértett halálához. – A vádlott legalább közepes fokon korlátozva volt abban, hogy a krízisszituációban cselekménye következményeit felismerje. A késelést úgynevezett „rövidzárlati állapotban” követte el – magyarázta a bíróságon meghallgatott szakértő, dr. Antal Albert. – A büntetési célok sokkal inkább megvalósulnak ilyen esetekben, ha nem végrehajtandó, hanem felfüggesztett szabadságvesztést szab ki a bíróság, különben egy ilyen fiatal valóban bűnözővé válhat – vélte a lány ügyvédje, dr. Magyar György. Forrás: Blikk